Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, már akkor is, amikor az intézmény Pázmány Péter nevét viselte, minden könyvtári egység vagy intézmény őse és előde az Egyetemi könyvtár volt, amely azonban csak a nagyszombati időszak alatt kapcsolódott hely szerint is anyaintézetéhez, azt követően, mind a mai napig más és más, különálló épületben működött és működik.

E sajátosság következtében az Egyetemi Könyvtár mintegy csúcsszervként funkcionál(t), ám mellette az egyetem mindenkori tényleges területén belül, a használatnak és az igényeknek megfelelően különféle tanszéki, intézeti és kari könyvtárak jöttek létre. Ennek következtében, mind a gyűjtőkörben, mind pedig a szolgáltatásokban bizonyos párhuzamosságok alakultak ki, amelyek jelenléte még manapság is felfedezhető. Ugyanakkor az Egyetemi Könyvtár e hálózati rendszerrel napjainkban, az elmúlt évszázadokhoz hasonlóan a hazai könyvtárügy igen jelentős helyét tölti be.

1886-ban három szemináriumot létesítettek a bölcsészkaron, a történelmit, a klasszika-filológiait és a modern filológiait. Az utóbbinak két szakosztálya volt, a magyar nyelvi és a magyar irodalmi. Ezek a szemináriumon nem csupán oktatási formát jelentettek, hanem intézményként is működtek. Mindenkori vezetőjük (a múlt századfordulón és az azt követő években Simonyi Zsigmond, később Horváth János) jelentős szerepet kapott a hallgatók felvételében, a foglalkozások pedig kézikönyvekkel és egyéb oktatási segédeszközökkel ellátott termekben folytak. Amikor 1887-ben a szemináriumi munka rendszeresen elkezdődött, ez a tény a tanítás jelentős korszerűsödését hozta, a tanár-hallgató viszony átalakulásával, a korábbinál rendszeresebb munkával és a filológiai igényű tanítás, illetve kutatás összekapcsolásával. Az Egyetemi Könyvtáron kívüli könyvtárak keletkezését ez az oktatási változás, és a nyomában fellépő igény hozta létre. A szakirodalom rendszeres beszerzésének következtében először a jogi kar alakította ki saját könyvtárát 1902-ben, amit ugyanebben az évben a bölcsészkar filozófiai könyvtára követett.

A szemináriumi oktatást az első világháborút követően is a kinevezett egyetemi tanárok szabták meg, s az általuk képviselt tudományos felfogás és vizsgálati módszerek jelentek meg a könyvtári gyűjtemények elsősorban pozitivista műveket magukba foglaló, filológiai tárgyú és megközelítésű műveiben. A Toldy Ferenc Könyvtár állományának is tekintélyes hányadát teszik ki az ekkor megjelent vagy beszerzett könyvek, folyóiratok, s a régi könyvek mellett ezek alkotják a jelenlegi állomány legértékesebb részét.

A második világháború után azonban igen jelentős tudománypolitikai és szervezeti átalakulások következtek be az ekkor már új nevet kapott egyetem életében, amelyek továbbgyűrűző hatásaikban módosították a karoknál kisebb oktatási egységekhez kötődő könyvtárak gyűjtőkörét és működését is. Először is 1949 őszén a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium tanszékek összevonásával intézeteket hozott létre, 1953 nyarán pedig a Bölcsészettudományi Kar - amely ekkor éppen két részből, a Nyelv- és Irodalomtudományi, valamint a Történettudományi Karból állt - a volt pesti piarista gimnázium épületébe került. Másodszor a vizsgálati módszerek és a kutatható témák fokozatok nélküli megváltozása, valamint az oktatással jelentkező kötelességeknek a tudományos munka rovására történő növekedése következtében a nyomtatott információhordozók, legalábbis addig, amíg az első, más szemléletű és ideológiájú művek meg nem jelentek, s folyamatos jelenlétük nem vált biztosítottá, a korábbi helyzethez képest háttérbe szorultak; annál is inkább, hiszen csak a már "meghaladott látásmód"-ot képviselték. Ugyanakkor a helyükbe lépő, az új elvárásoknak megfelelő kiadványoknak legtöbbje tudományos szempontból nem érte el a magyar könyvkiadás világháború előtti szintjét: mind fizikai, mind tartalmi szempontok alapján elmaradt attól. Megfigyelhető ez a Toldy Ferenc Könyvtár állományában is; érdekes felmérésre és elemzésre adna alkalmat az e történelmi cezúra előtti és utáni művek összehasonlítása például két-két évtizedre terjedő időhatárok között.

A Nyelv- és Irodalomtudományi Kar a Múzeum körútról nyilván magával hozta szemináriumi könyvtárának állományát is. E könyvek azonban vagy még a régi, esetleg már az új helyen át lettek válogatva, a később elkezdett leltárkönyvek ugyanis olyan műveket már nem tartalmaznak, amelyek a kor szokásos kifogásai alá eshettek volna. Érdekes jelenség, hogy az első leltárkönyvekben szerepelő és ennélfogva a raktári rendben elől található könyvek jelentős részében nincs előző tulajdonbélyegző, - a Modern Philologiai Seminarium-nak volt tulajdonbélyegzője -, ami esetleg arra utal, hogy e könyvek magántulajdonból kerültek az állományba. (Vannak természetesen olyan kiadványok is, amelyekben kimondottan az előző tulajdonos bejegyzése, ex libirise szerepel.) Talán már ekkor végleges, harmadik emeleti helyükre kerültek a könyvek, oda, ahol a főhomlokzati sarokszoba ablakaiból igen kellemes kilátás nyílt a Mátyás-pincére, a Gellért-hegyre és a Keleti pályaudvarra. Mindenesetre az első leltárkönyvet - 14 090 felett kezdődő leltári számmal - 1953 szeptemberében kezdték vezetni, s egy évvel később a 15 113-as számnál hagyták abba. Igaz, hogy ekkor még nagyon sok hely volt benne, ennek ellenére, ma már ismeretlen ok következtében egy másikat nyitottak. A tételek rögzítésében több kéz vett részt, az írás láthatóan nem gyakorlott: nagy valószínűséggel hallgatóktól származik. A könyvek legnagyobb része 1867 és 1945 között jelent meg, de már megtalálhatók voltak Szabó Pál, Veres Péter, Illés Béla prózai alkotásai, a kor költői és antológiái, Szauder József, Kardos Tibor és mások tanulmányai. A leltárkönyv folyamatos vezetése 1956. október 19-én a 17 067-es leltári számnál megállt, a 17 068-as számú kötetet 1957. február 12-én vették állományba. Ezután folytatódott a retrospektív leltározás egészen 1959 végéig. Ebben az évben már állandó státusú könyvtáros gondozta az állományt, aki egészen a hetvenes évek végéig itt dolgozott.

Az ötvenes, de kivált a hatvanas évektől kezdődő beszerzések szerint láthatóan módosult a gyűjtőkör: míg korábban a tudományos kutatás és ezen keresztül a tanítás igényei befolyásolták az állomány összetételének alakulását, ezt követően kimondottan közművelődési könyvtári szemléletre utalnak a leltári bejegyzések és a velük kapcsolatos dokumentumok. Nem szabad persze elfelejteni, hogy gyarapítani csak abból lehet, ami megjelenik, ráadásul idegen nyelvű beszerzésekről ezekben az években eleinte szó sem lehetett, s amikor már igen, akkor is csak korlátozott földrajzi, nyelvi és tematikai határok között. Mindemellett valószínűsíthető az is: ebben az új helyzetben magának az intézeti könyvtárnak a szerepét sem sikerült tisztázni, abban az értelemben, hogy - az időnként egymással szembefordított - oktatást, vagy kutatást kell-e segítenie. (Ez a bizonytalanság egyébként jelenleg is jelen van a kar által fenntartott intézeti könyvtárak működésében.) Ebből következett, hogy a könyvtár munkatársaitól is kezdetben inkább közkönyvtári, később inkább irodalomtudományi, de nem a kettő kombinációjában létező szakkönyvtári ismereteket kívántak meg, sokáig elsőbbséget adva a kiszolgálásnak, a tájékoztatással szemben. Nyilvánvaló persze, hogy a szolgáltatás alapfunkció, de az is, hogy önmagában kevés, könyvtári és irodalomtudományi szakismeretek együttes jelenléte nélkül ugyanis hasonló jellegű könyvtárban nem lehet teljes értékű munkát végezni; különösen a jelen speciális, az egyes szaktudományokon túlnövő, ám mindegyikben a kutatáshoz és oktatáshoz egyaránt szükséges ismeretekre gondolva.

A nyolcvanas évek elején statikai okok miatt az addig egy teremben őrzött könyvállományt megbontották, s annak legnagyobb része ugyanazon az emeleten a folyósón elhelyezett szekrényekbe, illetve az egyes tanári szobákba került, ami nehézségeket okozott a szolgáltatásban, és lehetetlenné tette az állományvédelmi szempontok betartását. Evvel párhuzamosan azonban generációváltásra került sor a könyvtárosok között, s az elhelyezéssel és az örökölt hiányossággal járó problémák ellenére, az olvasói igényeket az épületben lévő többi könyvtár állományának, illetve könyvtárosainak segítségével a legtöbb esetben sikerült kielégíteni. A kilencvenes évek elején az addig tanszékcsoporti keretben működő tanszékekből ismét intézet jött létre, Magyar Irodalomtudományi Intézet néven, s 1992 folyamán a könyvtárosok az évtizedek óta esedékes, igen sok fáradsággal járó leltározást is elvégezték.

Az 1993 utáni bő évtized szintén számos változást hozott a könyvtár életében. Ezek közül a legfontosabb, hogy mintegy öt éven keresztül a korábbinál sokkal jelentősebb hányadban részesült az egyetemi - és ezen belül az intézeti - költségvetésből. Ezeket az összegeket legfőképpen a kézikönyvtári állomány nagymértékű bővítésére és kiegészítésére, a folyóiratok állagának kötészeti úton való megőrzésére, valamint az elengedhetetlen számítógépes fejlesztésre fordítottuk. Mivel a könyvtárnak többszáz RMK-ja (1850 előtti könyvek) van, ezek közül a legrosszabb állapotban lévő restaurálását is el lehetett kezdeni. Legalább állományrészek szintéjén megtörtént a régi (1945 előtti) dokumentumok felmérése, s feldolgozásukra részletes terv született. Az 1997-es évvel megkezdődött a magyar szakhoz kapcsolódó szakdolgozatok és disszertációk állománybavétele, adatbázisként való közzététele. A gyűjtemény iránt nagyfokú érdeklődés nyilvánul meg azóta is, felhasználása természetesen csak a szerzői jogok betartásával lehetséges. Mivel az ezredfordulón aktuálissá vált a Piarista közben lévő épület teljes kiürítése, és eredeti tulajdonosának való visszaszolgáltatása, az intézettel együtt könyvtárának is régi-új helyére, a Trefort-kertbe kellett költöznie. Ez azonban csak két lépésben történhetett meg: a 2001. évben az olvasóterem az épületen belül más helyre került, s a raktári állomány jelentős része hozzáférhetetlenné vált; csak a 2002/2003. évi tanév első félévét kezdhette a könyvtár a Múzeum körút 4/a. alatti épület negyedik emeletén.

Itt az első két tanév tulajdonképpen avval telt el, hogy a belső tereket a könyvtárosok belakták, a meglévő bútorokkal és a mintegy százezer könyvtári egységet kitevő dokumentumokkal igyekeztek azokat birtokba venni. Jelenleg egy elfogadható méretű olvasóterem, két kisebb feldolgozói szoba, és két nagyobb, tömörpolcos raktár áll rendelkezésre, utóbbiak közül az egyikben még kisebb kiállítások megrendezésére is lehetőség nyílik. Az átköltözéssel párhuzamosan felmerült, hogy a könyvtárnak névválasztással is demonstrálnia kellene mindazokat az értékeket, amelyek nyomán könyvtárosai a munkájukat végzik. A könyvtárvezető négy olyan személyiség közül javasolta a választást, - Szinnyei József, Petrik Géza, Gulyás Pál és Kozocsa Sándor -, akik tevékenységükkel és életművükkel bármilyen könyvtárt méltóképpen reprezentálhatnak, az intézeti tanács azonban, az intézetvezető javaslata alapján Toldy Ferenc neve mellett döntött, - mivel ő valaha tanított a budapesti egyetemen. Ennek alapján 2003 januárjától elnevezésünk: Toldy Ferenc Könyvtár

Sajnos, a Toldy Ferenc Könyvtár, osztozva az anyaintézmény minden más könyvtárának lehetőségeiben, gyakorlatilag évek óta csak a kurrens folyóiratok megrendelésére, és néhány, halaszhatatlanul fontos kézikönyvtári mű megvételére kap lehetőséget. Javított ezen a helyzeten az egyetemi tanács egyik 2003-as határozata, mely szerint az Ajtósi Dürer sori könyvtár állományának egy részét gyűjtőkör szerint szét kellett osztani a bölcsészkari könyvtárak között. Ennek következtében több havi válogatás után igen komoly értékű anyag megszerzése vált lehetségessé, folyóiratokban és könyvekben egyaránt, feldolgozásuk a következő évek feladata lesz. Mivel pedig ez a könyvtár a valamikori Politikai Főiskolát látta el könyvekkel, egykori, politikailag inkriminált anyagokon túl, a teljes szakdolgozat-állomány átvételére is sor került, amelynek feldolgozása a szaknak megfelelő kéziratos anyagokhoz hasonlóan fog megtörténni. Ennek az állományrésznek az átvételével nem csupán az enyészettől sikerült megmenteni azt, hanem egyben ez a fontos kortörténeti gyűjtemény is megtalálta végleges helyét. Mindez azonban nem pótolja a legújabb szakirodalom megszerzésének hiányát, ami azért is fájó, mert az oktatáshoz és kutatáshoz szükséges irodalomért már nem kérhetjük a Trefort-kerti testvérintézmények segítségét, tekintettel arra, hogy hasonló anyagi gondokkal küszködik mindenki.

Most, az új század első évtizedének a végén könyvtárunk mégis bizakodóan nézhet előre: az olvasó dinamikus személyiségű, hosszabb gyakorlattal és munkájukat szerető könyvtárosokkal találkozhat, akik tudják, hogy az igazi feladat valójában akkor kezdődik, ha a kért dokumentum a saját állományban nem található. A szorosan vett könyvtári tevékenységek mellett a személyesen elvégzett irodalmi és bibliográfiai kutatások, valamint a már megrendezett - 2004: Balassi Bálint, 2005: József Attila - konferenciák, közösen a Régi és a Modern Magyar Irodalmi Tanszékekkel, valamint a hozzájuk kapcsolódó önálló kiállítások segíthetik a szakmában való jobb elmélyülésüket. Hasonló jellegű terveink a következő évekre is vannak. Létrehoztuk és üzemeltetjük könyvtári honlapunkat, amelyen keresztül folyamatosan bővülő katalógusainkat is el lehet érni. Olvasótermünkben lehetőség van a világháló használatára, s az evvel járó előnyök élvezésére, hallgatói olvasókörünk kialakult, rendszeres és folyamatos igénybevételt jelent. Nyomtatott dokumentumaink is végleges helyükre kerülve immár részletes feltárásukra várnak. Lehetőség szerint fogadunk könyvtár szakos hallgatókat gyakorlaton, közülük azok, akikben készség van erre, később részt vehetnek a könyvtárban folyó tudományos munkákban. S hisszük, hogy mindez nem valósulhat meg másképp, mint irodalomtudomány és könyvtártudomány egymásra utalt, egymás nélkül nem gyakorolható egységében.

Egy bő évtized alatt a könyvtár története nem sokat haladt előre, mégis van néhány körülmény, amiről érdemes megemlékezni. Az első az, hogy 2007 szeptemberével egy energikus, informatikához is értő kollegára tettünk szert, Zahari Istvánra, aki Nyíregyházáról jött a Toldy Ferenc Könyvtárba dolgozni. E honlap önerőből történő működtetése is legfőképpen az ő tudására és tapasztalatára támaszkodik. Digitalizált értékeink közül a Magyar Elektronikus Könyvtár is átvett köteteket, s a 2012-es évben tervezzük az Újhold digitális változatának elkészítését. A második fontos fejlődés, hogy olvasótermünk számítógépes munkaállomásait egyről háromra növelhettük. Ehhez a legnagyobb segítséget az Informatikai Kartól kaptuk, akik működőképes, de általuk már nem használt számítógépeikből két alkalommal is juttattak könyvtárunknak. Ennek megfelelően külön tudtuk választani a kutatást a feldolgozástól, azaz a hallgatók és oktatóink számára differenciált szolgáltatást tudunk nyújtani. Az elmúlt években az olvasótermi állományt több alkalommal a használói igényeknek megfelelően kibővítettük, ebben Sárközi Éva jeleskedett. Sajnos a rendelkezésünkre álló teret e vonatkozásban teljesen kitöltöttük, pedig az igényeket figyelembe véve, még egy külön folyóiratolvasóra is szükség lenne. Erre folyamatosan bővülő folyóirat-állományunk is lehetőséget adna, az egyetemi megrendelések mellett ugyanis évről évre megkapjuk a Szépirodalmi Figyelőben közölt bibliográfiákhoz felhasznált folyóiratokat, amelyek a határon túli, egyébként csak nemzetközi csere útján hozzáférhető, szépirodalmi lapokat is tartalmazzák. Ami a feldolgozó munkát illeti, folyamatosan részt veszünk az egyetemi Aleph-katalógus építésében, emellett bizonyos állományrészeket honlapunkon is folyamatosan megjelenítünk a megfelelő menüpont alatt. A kettő között átfedések nincsenek. Az elmúlt időszak könyvtári eseményi közül említeni kell a Nyugat megjelenésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunkat az Egyetemi Könyvtár nagyolvasójában, és több apróbb megemlékezést. Olvasóink hűségesek, a szakról természetesen nem mindenki hozzánk jár, de számuk évről évre megújul. Mindez mintha csendben arra utalna, hogy szolgáltatásaink az adott lehetőségekhez mérten megfelelőek, a lassan kiépülő közös katalógus segítségével pedig más könyvtárak állományára vonatkozóan is felvilágosítást tudunk adni. Ha pedig a dokumentum megvan, minden más körülmény esetlegessé válik.

Budapest, 2012. január 3.